Mystic Sang eldugott vízesés

...

Mikor meguntam, hogy az emberek megvető vagy épp szánalmas arc kifejezéssel bámulnak. Elmenekültem, jó volt kicsit elhagyni úgy mond a várost, ide jöttem a vízeséshez. Imádok itt lenni, a víz csobogását, a madarak dalolását hallgatni, szerencsére nem túl ismert hely, így sokat lehetek itt magamban. Le ültem a tó szélére és a lábamat bele lógatva néztem a víz útját a magasból egészen az aljáig.

Amikor testet öltöttem, döbbenten vettem észre,hogy egy gyönyörű vízesésnél vagyok. A vízesés egy tóba zuhogott és a partján egy elkeseredett lány üldögélt. Lassan elindultam felé és amikor odaértem leültem tőle egy kicsit távolabb és onnan csodáltam az Úr fenséges alkotását. Magamban hálát adtam,hogy láthatom és hogy ide lettem küldve. A Mennyben nincsenek ilyen dolgok.

A lábammal fröcsköltem a vizet, mikor egy férfi ült le távolabb. Mit kereshet itt? Nem olyan ismert, Ő még is itt van,. Soha nem láttam a városban. Majd hirtelen fel álltam, és kicsit hátrálva megszólítottam, hisz vehetjük úgy is, hogy ez az Én helyem, az Én titkos helyem.
- Helló, segíthetek?

A lány megszólítót és megkérdezte,hogy segíthet-e.
-Hello, a nevem Michael és sajnálom,ha megzavartalak valamiben. Csak sétálgattam a környéken és amikor megláttam a fák között felszálló vízpárát gondoltam megnézzem,hogy honnan származik.-hazudtam szemrebbenés nélkül, hisz nem mondhattam el egyből hogy mi is vagyok és hogy miért jöttem.

-Értem, hát akkor nagyon jó szemed van...- néztem a férfira, volt egy érzésem, hogy hazudik. Bár mostanába mindenkiben rosszat látom.
- Még sose láttalak itt...Új vagy? Mivel jöttél? Elég messze van a várostól, de se kocsi se semmi...gyalog nem jöhettél. Én ott parkolok.-mutattam az egyik fa alatt álló kocsimra.

-Hát igen új vagyok a városban, csak tegnap érkeztem. Ha azt mondanám,hogy képes vagyok teleportálni és szinte bárhol megjelenni elhinnéd?-tettem fel neki egy kérdést,majd folytattam.- Engem azért küldtek,hogy segítsem a város lakóit elfordulni a bűntől és benned egy tiszta lélekre akadtam. Tudod angyal vagyok.
Miután befejeztem a víz felé fordultam és vártam,hogyan fog reagálni.

Amit mondott, először ámulva hallgattam, majd elnevettem magam.Ez csak egy vicc...
- Ne haragudj...de ez már nevetséges, tudod én nem hiszek a misztikus lényekben.- mondtam még mindig nevetve, de láttam, hogy furcsán néz, majd vettem egy mély levegőt és próbáltam lehiggadni.
- Sajnálom, úgy különben Cara vagyok.- mutatkoztam be kicsit késve, bár ez a pasasnak nem szívesen mutatkozok be, de abban igaza van, tiszta lélek vagyok, hisz nincsenek bűnös szokásaim, mindenkivel tisztelettel beszélek, és kedves vagyok. Persze kivéve az előbbi kirohanásomat, hisz Angyalok nem léteznek...

Amikor Cara elnevette magát, visszafordultam és rámosolyogtam.
-Azt hiszem akkor ez most alapjaiban fogja megrengetni a világodat.-válaszoltam és hagytam,hogy felszínre bukkanjon angyali alakom. Persze nem annyira mint a vámpír nőnél, Caranak csak a szárnyaimat villantottam elő.

Mikor megláttam a szárnyakat megszólalni nem bírtam. Csak álltam mint akit leforráztak. Most ez komoly? Jesszus, akkor még mi lehet igaz, azokból a mesékből amiket a nagyi mesélt? Majd megráztam a fejem.
- Jobb ha én most megyek, már hallucinálok is...mostanság nem vagyok jó passzba, le kéne feküdjek.- mondtam a férfinak és lassan hátrálni kezdtem a kocsim felé. Jobb nekem a békesség, még is csak hülyeség volt ott hagyni a házat.

Amikor Cara hátrálni kezdett, utána szóltam.
-Ne félj tőlem,nem akarlak bántani. Az Úr egyik legerősebb angyala vagyok és Ő küldött,hogy vigyázzak rád és a lelked tisztaságára.
Amikor befejeztem, láttam,hogy Cara már majdnem elérte a kocsiját ezért közé és autó közé teleportáltam magam.
- Kérlek ne félj tőlem.-szólaltam meg a háta mögött.

Egyre jobban kezdtem félni. Minek rám vigyázni? Ez egy bolond férfi aki csak rémisztgeti a fiatal magányosan kóborló lányokat. Nem normális egy pasas, ha Isten annyira vigyázni akart rám, nem veszi el tőlem apát...akit mindennél jobban szerettem és még mindig szeretek.
- Hagyj béken!- mordultam rá, miközben közelebbről meghallottam a hangját, mikor megfordultam nagyon közel volt hozzám, annyira megijedtem, hogy neki estem háttal a kocsinak.
- Persze, vigyázni rám és a lelkemre....- mondtam neki gúnyosan.
- Miért? Komolyan meg vagy hibbanva!

-Nem vagyok meghibbanva.-válaszoltam.- És nem akarlak ijesztgetni. Megéreztem,hogy a gondolatai az édesapja elvesztésére terelődnek és hogy miért vette el tőle az Úr.
-Édesapádat nem azért vette el tőled az Úr,mert fájdalmat akart okozni,hanem azért mert kíváncsi volt mennyire vagy erős.-válaszoltam őszintén,majd lassan hátrálni kezdtem és megálltam tőle pár lépésre.- Tudod,az Ő döntései kiszámíthatatlanok. De ne a szolgára haragudj az Úr hibáiért. Tudom,hogy még mindig szereted édesapádat,aki egy jó ember volt. Kérlek enged,hogy segítsek neked,ha bajba kerülsz.

- Az apámhoz semmi közöd!- sziszegtem, még életemben nem voltam ennyire dühös, csak ezzel lehetett felidegesíteni. Apa halála volt az egyetlen dolog amivel ki lehet csapni a biztosítékot. Soha senkivel nem beszéltem így, de a férfi megrémisztett és elég durva vagyok, ha felidegesítenek, türelmes lélek vagyok, de ez már nekem is sok volt.
- Na ide figyelj, én nem vagyok az a fajta lány aki így viselkedik, de soha nem kerültem bajba, és nem tudom, miért kerülnék... nincs semmit ami rám veszélyt jelentene egyébként, meg tudok magamra vigyázni. Ahogy említetted, ki edződtem apa halála óta, sőt erős lettem lelkileg. Ha erre voltál kíváncsi, milyen vagyok dühösen akkor remélem büszke vagy magadra!

Cara kirohanása teljesen meglepet.
-Kérlek ne haragudj rám és nem az volt a célom,hogy megbántsalak és felidegesítselek. Ha akarod elmegyek és majd visszatérek, ha megnyugodtál. Még csak annyit mondanék el,hogy mindig figyelni foglak és ha bajba kerülsz én ott leszek.-mondtam és elindultam egyre távolabb tőle.- Még egyszer kérlek ne haragudj.-fordultam vissza felé.

- Ne haragudjak?- tettem pár lépést felé, majd éreztem, hogy a könnyek lepik el a szememet, éreztem, hogy tekintettem fátyolos lesz.
- Ide figyelj, elég nehéz bármit is mondani erre...Most romboltad össze a világba vetett hitemet... Így járkáljak az utcán, hogy tudom, akik ott vannak nem valószínű, hogy mind az aminek mondja magát?- kérdeztem, most már éreztem, hogy elnyomtam a könnyeket, hát igen, megígértem apa sírjánál, hogy soha nem fogok sírni.

Amikor elindult felém én is megálltam.
- Te egyenlőre még csak azt tudod,hogy én mi vagyok. Lehet,hogy ebben a városban nincs is más természet feletti lény. Én is csak azért mutattam meg mi vagyok, hogy elhidd nem akarlak bántani.-mondtam,majd mikor eleredtek a könnyei, óvatosan elé léptem és a kezébe adtam egy papírzsepit.
-Ha akarsz üss meg, és vezesd le rajtam a dühödet.

- Nem sírok!- dobtam neki vissza a zsebkendőt. Hátra léptem, nem hiszek neki, jobb a távolság. Majd kérdőn rá pillantottam.
- Úgy nézek ki, mint aki verekedik? Mert akkor ez még egy hiba pont.- húztam el a számat. Nem szeretek verekedni, sőt életemben sose verekedtem, tesóm sincs akivel gyerekként verekedhettem. Mindenkivel jól kijöttem, soha nem kötöttek belém, nem kellet durva módszerekhez folyamodjak, sőt elég nagy szám van. Ha kell megvédem magam.

Amikor visszadobta a zsebkendőt és elmondta amit akart, lassan felemeltem a fejem az ég felé és fenhangon kérdeztem.
-Uram mit tegyek? Adtál egy parancsot amit végre kell hajtanom,de nehézségekbe ütközök. Kérlek muttas valami jelet, hogy ez a halandó higgyen nekem.-fohászkodtam.
Hirtelen ketté nyílt a vízesés és az Úr hangja szólt hozzánk.
- Michael, te vagy a legerősebb az angyalok között és egy egyszerű halandót sem tudsz meggyőzni? Cara te pedig bízz benne,őt azért küldtem le a városba,hogy megakadályozzon egy olyan dolgot aminek te kulcs szereplője leszel.-hallottuk, majd minden visszaállt a régi állapotába.

Soha nem gondoltam, hogy ennél is jobban félhetek. Megremegett a szám, majd rá néztem a férfira.
- Ez más sok! Semminek nem leszek a kulcs szereplője! Én mentem, remélem soha nem látlak!- mondtam hisztérikus állapotban, majd beültem a kocsiba és elhajtottam!
(Car kilépet)

Miközben beszélt, lassan oda értünk, a vízesés gyönyörűbb volt mint mikor itt hagytam, a levegőbe szálló pára mint a csillámpor, szinte szikrázott körülöttünk. Majd kicsit messzebb megálltam a férfitől.
- Itt is vagyunk.- mutattam körbe, a fák szinte zajzárként működtek, semmi nem hallatszódott be, csak a madarak halk dalolása.
- Tudom, tudom...-néztem rá mikor körül nézet.
- Nem jó a kisváros sem, sőt rosszabb, a nagy városokba nem ismer senki, vagy csak kevesen. Itt meg szinte mindenki ismer mindenkit. A legféltettebb szennyes is egy-két napon belül napvilágot lát. Sőt, nem mehetsz el az utcán, hogy ne hallj meg egy pletykát akaratlanul. Ezek ebben lelik örömüket, hogy mások szenvedését beszélik ki....- már rég kiakartam adni magamból, és most végre megtettem, hisz gyűlölök itt lakni, de nem akarok ettől a helytől elszakadni, a várostól igen, de a tisztástól nem.

Ez a hely is olyan, mint mikor utoljára láttam. Semmi nem változott, legfeljebb az, hogy több lett a növény. Így viszont sokkal jobb lesz, hiszen még véletlenül sem láthatnak meg. Hatalmas volt a pára, mintha egy zuhanyzóban lettem volna.
-Hm….nem is csodálom, hogy nem mutattad meg másnak ezt a helyet. –mondtam miközben körbenéztem.
-Hű, csak nem kezdtek el pletykálni rólad is? –kérdeztem miközben ránéztem. Úgy tűnik, nem csak én nem szeretem ezt a város. Legalább van bennünk egy közös vonás. Ez is kiderült mielőtt megcsapolom.

- Nem, csak...- majd elakadt a szavam, mint mindig. Elfordultam és a tavat néztem. Majd a tekintettemet a hegyre emeltem ami a forrás eredete.Nem akartam beszélni, elrontani sem akartam a hangulatot. Majd vissza fordultam és ránéztem.
- Beszéljünk másról. Miért jöttél ide? Már mint a városba, ide költözöl, vagy csak látogatóba vagy....- ültem le a tó szélére és a tutyimat levéve a lábaimat bele lógattam a vízbe. Imádtam ezt csinálni. A víz kellemesen hűvös volt. A napfény csillogott a vízen, minden nyugott volt, csak én nem. Bár próbáltam elrejteni az érzelmeket, mint mindig.Így a szemkontaktust kerültem.

Eléggé zavart volt most, hogy szóba hoztam valamit, amit nem kellett volna. Nem szerettem a kérdéseket, hiszen azzal közelebb és közelebb kerültem emberekhez. Ezért is voltam gyors az áldozataimmal.
-Most hosszabb időre terveztem itt maradni. –válaszoltam neki. Láttam, hogy kerüli a szemkontaktust, ezért leguggoltam mellé, és az állát magam felé fordítottam és a szemeibe néztem. Aztán közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam, de pár percig csak figyeltem az arcát, majd megcsókoltam. Először gyengéden, majd vadabbul.

A válasz, hát nem is tudom, olyan más ez a férfi. mikor oda jött mellém, és csak bámulta az arcomat, a szemeibe teljesen belevesztem. A csók..hát az leírhatatlan volt. Lágy, majd vadabbra váltott. Mikor elszakadtunk egymástól, beleharaptam az ajkaimba, majd a szemit néztem.
- Josh....- kezdtem el, de magam se tudtam mit akarok mondani, de már kínos volt a csend. Felálltam így vele szembe kerültem. A szemei mágnesként vonzottak.
- Ezt miért kaptam?- böktem ki mosolyogva.
- Nem panaszként kérdezem, de nem vagyok hozzá szokva, hogy csak úgy egy idegen férfi megcsókol....

Mikor elszakadtunk egymástól, csak egy szót mondott ki, a nevemet. Aztán felállt és velem szembe állt.
-Már ismerjük egymást, hiszen bemutatkoztunk, tehát nem vagyunk egymás számára idegenek. –mondtam csibészes mosollyal.
-Ja, és a csók. Azt azért kaptad, mert irtó dögös vagy, és mert neked sem volt ellene kifogásod, ahogy láttam. –tettem hozzá pimasz vigyorral.

- Szóval, valóban szeretsz szingli lenni. Bármilyen nőt megkapsz.- húztam lágy mosolyra a számat.
- Rövid ismeretség... és nem. Nem volt ellenemre. Sőt...- néztem rá, majd közelebb léptem hozzá, de nem akartam megcsókolni, csak, hogy érezze, hogy az ajkaink súrolják egymást. Éreztem forró leheletét, de vissza fogtam magam, bár a szívem hevesebb tempóra váltott, de nem engedtem a csábításnak.

Mivel tetszett a lány játéka, így még egy ideig hagytam, hogy élvezzen engem. Persze már alig bírtam visszafogni magam, ahogy édes illata felkúszott az orromba.
-Szóval nem volt ellenedre. Nekem sem… -mondtam miközben ajkaink súrolták egymásét. Aztán gyengéden megpusziltam az arcát, majd a nyakára leheltem egy hosszú csókot és beszívtam illatát. Itt még csábítóbb volt, ráadásul éreztem ahogy lüktet a vér az ereiben.
-Hm….de finom vagy. –suttogtam, majd újabb csókot adtam a nyakára. Közben előjöttek vámpírfogaim, és magamhoz öleltem. Aztán belemélyesztettem a fogam, és elkezdtem szívni a vérét, miközben ő szabadulni próbált.

Josh ajkai szinte izzították a vérem, a bőröm libabőrös lett ahol szája el haladt, mikor mondta. hogy finom vagyok, teljesen megrémültem. Ekkor éreztem, hogy a fogai a nyakamba mélyedtek. Próbáltam ellökni magamtól de nem ment, sikítozni kezdtem, de senki ne,m jár erre. Majd egy kis idő után sírni kezdtem, mikor éreztem, hogy semmi erőm nem maradt.
- Kérlek....hagyd....abba...

A vére valami fantasztikus volt. Egy ideig nem is bírtam abbahagyni a szívást. Olyan volt ez az érzés, mintha a legtökéletesebb ízt érezném. Behunytam a szemem, miközben szívtam, de aztán amikor úgy éreztem, hogy kezd egyre gyengülni, akkor abbahagytam. Nem akartam megölni őt, az pazarlás lett volna. Lassan végignyaltam a két apró pontot, ami keletkezett a nyakán.
-Nyugi. Nincs semmi baj, cica. –suttogtam a rémült szépség fülébe, de nem engedtem el. Nem tudott elmenni. Egyenlőre még nem akartam elengedni.