Mystic Sang Grill

...

Nem rég érkeztem a városba, alig pár órája. Sokat utazom, hiszen nem akarom felfedni a fajom, bár ha megtörténne, nem nagyon izgatnám magam rajta. Vámpír éveim során már sokszor jártam itt, így ismerős volt minden. Csak ezt nem értettem, hogy miért kell mindent újjá építeni, mintha baj lenne, hogy van itt ott egy kis rozsda.
Ezt Darius, az átváltoztatóm is így gondolja. Tényleg ő vajon mikor érkezik meg?
Ahogy ezen gondolkodtam, bementem a Grill-be. Körbenéztem, hátha van valami ember, akiből ihatok pár korty vért, hiszen a sok utazásban a torkom szinte égett az éhségtől.
Szerencsére már régóta vagyok vámpír, így ez nem jelent problémát.
Egy eldugottam helyre mentem és csak egy pohár whisky-t rendeltem. Vártam az áldozatomra.

Tegnap jöttem a városba és még minden teljesen új. Gondoltam egy kicsit felfedezem az itteni dolgokat, ezért elindultam amerre a lában vitt. Lassan sétáltam, mindent alaposan szemügyre akartam venni. Találtam egy helyet, amire viszont nagyon kíváncsi lettem. A Grill-t. Beléptem és körülnéztem. A szemem megakadt egy ismeretlen fiún. Mondjuk nem csoda, hogy ismeretlen, mert itt kb. mindenki az. Lassan odasétáltam hozzá és mellette megálltam, köszörültem egyet a torkomon.
-Szia, Jamie vagyok. Jamie Pieterse. Tegnap érkeztem és ha már itt vagyok és megláttalak, gondoltam idejövök. - mosolyogva beszéltem a fiúhoz, mint általában mindenkihez.
-És téged hogy hívnak? - kicsit oldalra döntöttem a fejem és úgy néztem a szemébe. Kíváncsi voltam a kilétére.

Ahogy vártam legújabb áldozatomra, egy lány jött oda az asztalomhoz. Feltűnően végignéztem rajta, de a szemem az ő szemein állapodtak meg. A lány igazán gyönyörű volt és szexi.
-Szia Jamie. Engem Marcus-nak hívnak. –mutatkoztam be neki egy kis csibészes mosollyal. Pár pillanatig csak a szemeit fürkésztem, majd megszólaltam.
-Van kedved leülni? –kérdeztem tőle miközben az előttem levő székre mutattam. Mindig is azt mondták, hogy túl sokat beszélek, de most valahogy nem találtam szavakat.

Szóval Marcus.
-Nagyon örülök Marcus. - végignéztem a fiún, hogy tudjam nagyjából, hogy kivel is állok szemben. A kérdésre csak bólintottam egyet, kinyögtem egy halk "ühüm"-öt és helyet foglaltam. Kérdeztem volna rengeteg mindent, de mint általában, most sem jutott eszembe értelmes kérdés.
-Mióta vagy itt? Mesélj egy kicsit magadról. - vettem egy mély levegőt és szünetet tartottam, majd folytattam. - De ha nem akarsz, akkor nem muszáj.

-Mesélek. –mosolyodtam el, mikor azt mondta, hogy nem muszály mesélnem, ha nem akarok.
-Ma érkeztem, de már régebben is jártam a városban. –válaszoltam a lánynak. Hát igen….valóban jártam a városba. Pár száz évem során elég sokszor, de persze nem mondtam el neki, hogy egy több száz éves vámpírral van dolga. Úgy érzem, azon nyomban elszaladna, de nem a félelemtől, hanem attól, mert azt hinné, őrült vagyok. Ebben persze igaza lenne, tényleg az vagyok, hiszen már túl sok éve vagyok ezen a földön ahhoz, hogy ne legyek egy kicsit őrült…
-Azt mondtad, hogy tegnap érkeztél a városba. Már jártál itt máskor is? –kérdeztem tőle, majd ismét végigfuttattam a szemem tökéletes idomain. Nem éreztem, hogy természet feletti lény lenne, csak egy gyönyörű és elég kedvesnek tűnő lány. Szebb, mint némely vámpír vagy vérpárduc, márpedig az nagy szó…

Mikor mondta, hogy mesél, elmosolyodtam. Örültem, hogy megtudhatok róla pár dolgot. Meghallgattam, amit mond, majd készségesen válaszoltam a kérdésére.
-Nem, ezelőtt még nem jártam itt. - ez volt az igazság. Igazából fogalmam sem volt róla, hogy hova érkeztem, csak úgy idejöttem. Feltűnt, hogy már másodszor néz rajtam végig, amihez én egyáltalán nem voltam hozzászokva és egy kicsit el is mosolyodtam.
-Mit nézel rajtam, mi olyan érdekes? - kedvesen kérdeztem, bár fogalmam sem volt róla, hogy miért nézett így végig rajtam, biztos volt rajtam valami gáz vagy nem tudom.

-Oh, sajnálom, ha zavar, hogy nézlek. Csak nagyon szép vagy…gyönyörű. –mondtam először komolyan, majd csibészes mosollyal. Ez a lány olyan kedvesnek tűnik, bár ha tudná, hogy én igazából nem vagyok túl jó, akkor talán szóba sem állna velem. Sok nőnek bejön az én jófiús külsőm és viselkedésem, aztán látták, milyen vagyok valójában……egy szörnyeteg.
De ez a szépség elvarázsolt. Valahogy nem akartam bántani őt.
-Ha gondolod, szívesen körbevezetlek. –ajánlottam fel neki. Nem tudtam, mi tetszik neki, ha rosszfiús vagyok, mint amilyen valóban vagyok, vagy az, ha eljátszom a jó kisfiút, ami egy álca…

Totál vörös lett a fejem, mert nemigen mondtak még ilyet vagy ehhez hasonlókat nekem.
-Hát, akkor neked valami jó erős szemüveg kéne, azt biztos. Ne kérjek egy időpontot a szemészhez? - azt, hogy engem szépnek, sőt gyönyörűnek látott, kicsit furcsa volt. Így elsőre nagyon szimpatikusnak tűnt Marcus, kedves volt. Nem tudtam, hogy bízhatok-e benne, ezért nem akartam teljes önmagam felfedni előtte. Csak szépen apránként. A körbevezetős ajánlat nagyon tetszett, rögtön bele is egyeztem.
-Az jó lenne. - vidáman válaszoltam, majd fel is álltam a székről, amin korábban ültem.

Elnevettem magam kérdésén. Úgy tűnik nincs tisztába a szépségével, ami számomra igazán furcsa.
-Nem hiszem, hogy szükséges lenne. –mosolyogtam rá. Remek, megengedi, hogy körbevezessem, így könnyebben megismerhetem, mintha szimplán csak követném őt. Mindenképpen meg akartam ismerni, bár nem tudtam, mi vonz benne annyira.
-Rendben, akkor menjünk. –válaszoltam neki elmosolyodva vidámságán, majd magam elé engedve kimentünk a Grill-ből. A barlang felé mentünk…

Elmosolyodtam, de nem értettem, hogy mitől lát így. Inkább ráhagytam. Megvártam, amíg ő is felállt. Előreengedett, de pár lépés után bevártam, nem szerettem volna elől menni. Meg akartam ismerni a fiút, reméltem is, hogy lesz rá alkalmam.
-Hova megyünk? - tekintetemet rá szegeztem, a szemébe néztem. Kíváncsi voltam, hogy hova megyünk, mert azt mindig szeretem tudni. Bíztam benne, bár nem volt rá okom, hiszen nem is ismertem. Mindenesetre vele tartottam, akárhova is akart vinni.

Folyt. köv. Barlang

Város, város. Na mit is kezdjek itt? Ha már itt vagyok, akkor csinálni kéne valami érdekeset. Minimum találkozni valakivel, aki érdekel is. Már nem mintha nem érdekelt volna mindenki, akinek vére van, de mégis más olyan emberrel beszélgetni, aki érdekes. És tényleg csak beszélgetni.
Nagyon is tele vagyok, nem kell most vér, elég volt a délelőtti. Olyan falánk meg azért nem vagyok, hogy házról házra haladva nyírjam ki a várost, egy nap alatt. Nem is szokásom egy teljes napon keresztül gyilkolászni.
Jártam a várost, hátha feltűnik valaki, vagy egy hely tetszik meg. Már vagy harmadjára sétáltam el egy épület előtt. Így harmadjára meg is néztem, hogy mi az. Azt mondja: Mystic Sang Grill. Na ez jó lesz, bemegyek.
Belépve körbepillantottam, felmértem a terepet. Na jó, semmi érdekes, irány a bár. Letelepedtem a bárhoz, és rendeltem egy pohár vodkát. A vodkát legurítottam, jöhetett egy pohár whisky.

Josh távozása és a vele töltött percek teljesen felvillanyoztak. Mosolyogva jártam az utcákat, egész más színben pompázott. A régi ismerősök mind köszöntek. A férfiak elismerően bólintottak, majd msgláttam a grillt. Olyan régen voltam ott. Belépve éreztem, hogy páran megbámultak. Majd halványan mosolyogtam és elültem a pulthoz. A csapos felismert, és beszélgetni kezdtünk.
- Szia Car, régen láttalak, mit kérsz?- mosolygott és közben már vette elő a baracklevemet. Csak ő hívott Car-nek, de imádtam ha így hív. Olyan személyesnek éreztem, John olyan mintha a bátyám lenne.
- Helló John, a szokásost, ha még emlékszel arra amit szoktam inni.- nevettem fel,csak valóban régen voltam.
- Nehéz elfelejteni téged és azt is amit iszol.- majd elém rakta de közbe jöttek mások is így egyedül maradtam. Körbe néztem és megváltozott a hely, de még mindig a kellemes hangulat dominált. Mindenhol baráti csoportok, vagy romantikázó párok voltak.

A whisky-met iszogattam, és lapos pillantással nézegettem a velem szemben lévő üvegetek. Néha körbe hallgatóztam, hogy van-e valaki, akivel beszélgethetnék.
Jött egy csaj, aki leült a bárhoz, és elkezdett beszélgetni a csapossal. Megtudtam a nevét, legalábbis egy részletét. Car. Ettől még hívhatják Carminának, Carennek, Caraleenek, Carensenek, vagy Caranak is. Egy idő után a csapos otthagyta, és egyedül maradt.
Oldalra fordítottam a fejem, hogy jobban megnézzem ezt a lányt. Pár székkel távolabb ült tőlem, ezért szépen felálltam, és odasétáltam mellé.
- Hello. - ültem le mellé. - Alejandro vagyok.

Épp bámészkodtam, mikor mellém ült valaki. Megszólított és John egyből oda lépet, de a férfira nézve nem értettem, hogy miért kéne féljek. Bár John mindentől félt, főleg apa halála óta.
- Szia, Car vagyok.- mosolyodtam rá, majd vissza fordultam a pult felé. Nem keltette fel az érdeklődésemet. Olyan átlagos férfi volt, azt sem tudtam, hogy mit akarhat tőlem. Nem szóltam csak kortyoltam az italomból.

Odaültem a lány mellé, mire a csapos egyből pattant, és már jött is oda, mintha a csaj bátyja lenne vagy mi. Én lustán a férfira emeltem a pillantásom, felhúzott szemöldökkel jeleztem, hogy nincs semmi érdekes, nem itt kell nézelődnie.
Köszönt, és ugyan annyit tudtam meg a nevéről, mint amennyit már az előbb is hallottam. Nem gond. Aztán meg elfordult. Na jó.
- Álljak kézen, hogy rám figyelj? - kérdeztem meg tőle nevetve.

- Miért kéne rád figyeljek? Csak bemutatkoztál.- nevettem fel, közben John is elnevette magát, és nem bírta ki, hogy ne szóljon bele.
- Car, semmit nem változtál. Aki nem tetszik, az aztán csinálhat bármit, nem fog menni!- nevette fel, kisebb célzást utalva a férfinak.
- Igen, ez a régi maradt.- mondtam mosolyogva majd a férfira néztem.
- Na jó, mit szeretnél?- fordultam felé, majd mint aki kíváncsi bámultam rá. Semmi kedvem nem volt, bájologni, de ha már ennyire megjegyezte, hát akkor adok egy esélyt, bár semmire nem megy vele.

Továbbra sem akart rám figyelni. Mind ketten nevettek. Sőt még a csapos is beszólt. Erre csak puffogtam egyet, az italom nézve. Ilyen csajjal sem találkoztam még, aki elfordul tőlem.
Na jó volt már rá egy példa, maximum kettő, de ők sem sokáig tették ezt. Mivel vacsoraként végezték.
- Figyelj te csak ne szólj bele. - néztem a csaposra. - Ilyen fejjel, én már elbújtam volna. - szóltam be neki, csak hogy ne érezze magát olyan nagynak, amiért Ő városbéli, és már ismeri a lányt. Bár nem vagyok a szavak embere, jobb szeretem megmutatni mit tudok, most inkább nem tettem, mert lett volna, aki észrevesz, ha mondjuk falhoz vágom a srácot.
- Nem bájcsevegni akarok. - mondtam neki. - De miért nem szánsz rám tíz percet? - kérdeztem meg, nyugodt arccal, pillantásommal az arcát néztem.

Elég furán viselkedett, John ideges lett, de át nyúlva a pulton néztem rá.
- Nyugodj meg, beszélek vele, és nem lesz semmi gond!- néztem a szemébe. Majd a srác felé fordultam.
- Rendben, akkor 10 perc.- mondtam majd intettem és az egyik üres box-ba beültem, és vártam, hogy mit akar. Végig néztem rajta, nem volt rossz. De John miatt nem bírtam tovább.
- Szóval, elég kedves és bájos személyiség vagyok. De nem szeretem ha így beszélnek a barátaimmal, Ő csak védeni akar. Ne akarj hősködni.- mondtam, elég idegesen, majd rá néztem. A szemei szinte megfagyasztottak, hiába próbáltam elszakadni tőlük nem tudtam. Majd zavartan néztem körbe, hogy ismét koncentrálni tudjak.
- Na mit szeretnél?

A pultos fickót sikerült felidegesítenem - egyetlen beszólásommal - mire vigyorognom kellett. Nem kell kötekedni, amíg nem tudja mit akarok. De azért szórakoztató mások arcán látni a haragot.
Ő adott nekem tíz percet, hogy kezdjek az idővel azt, amit akarok. Intett nekem, és egy üres box-ba ült, én meg követtem, és leültem vele szemben.
Azt mondta, hogy alapvetően kedves és bájos, amire elmosolyodtam. Vettem észre.
- Nem akarok hősködni. - feleltem neki. Csak megmutatom, hogy nem vagyok seggfej, sem kretén. Próbáltam a szemeibe nézni, és ez egy ideig ment is, de aztán elfordította fejét, így csak a profilját tudtam nézni.
Megkérdezte, hogy mit is szeretnék.
- Jobban megismerni. Gyönyörű vagy. - mondtam neki. Egy ilyen teremtést nem szabad elszalasztani, főleg, ha több vámpír is van a városban rajtam kívül, akik bármikor levadászhatják.

Furcsa érzés kapott hatalmában, pont mint Johs-nál. Megigazítottam a hajam, és a sálat, majd rá néztem.
- Köszönöm a bókot.- válaszoltam, majd ismét rá néztem. A szemei szinte feketék voltak. Az arca kiegyensúlyozott, és az ajkai mit a mágnes, úgy vonzott. Próbáltam nem kimutatni.
- Örülök, hogy tetszem, de mesélj magadról, én Cara vagyok, de a haveroknak Car. Ide valósi vagyok, itt születtem és most leszek 18. Szóval tudsz rólam mindent, most Te jössz.- mondtam, kissé hallatszódott a hangomon, hogy nem szívesen ültem le vele. Most meg pláne nem.

A haját igazgatta, meg a nyakában lévő sálat.
- Miért van rajtad sál? Hiszen meleg van. - mondtam neki. Volt egy gyanúm, de egyes szabály: játszd a tudatlant. Ki tudja, lehet... Lehet, hogy fáj a torka, lehet bármi, nem kell egyből vámpírra gyanakodni. Igaz? Nem, mindig arra kel gyanakodni. Szépen elveszekszem én magammal, ha kell.
Bókoltam neki, vagyis az igazat mondtam, hogy gyönyörű. Ő megköszönte, én meg mosolyogtam.
Megtudtam a teljes keresztnevét. Cara. Azt is, hogy ide valósi, itt is született, és 18 éves.
- Alejandro Rubio. Spanyolország, és én is 18 vagyok. - mondtam neki, ugyan azokat az adatokat, mint amiket Ő is elmondott. Én viszont kihagytam, hogy hogyan szoktak becézni.
- Miért nem akarsz beszélgetni velem? - kérdeztem mosolygó szemekkel.

Előhozta a sálat, valóban meleg volt, majdnem megsültem. De még sem vehettem le.Miért kell faggatóznia?
- Mert fáj a torkom, és ehhez semmi közöd. Ez olyan mintha azt kérdeznéd, hogy miért van rajtam a szoknya vagy a felső.- mutattam végig magamon. Majd oda jött John és hozott még egy pohár üdítőt. Elmosolyodtam, ahogy megláttam.
- Szépségem, a ház vendége vagy. Ha van valami csak szólj!- mondta, majd eltűnt, én csak hálásan rá néztem.
- Mert nem szeretem az idegeneket, akik csak azért szólítanak meg, mert "szép" vagyok.- forgattam meg a szemeimet, és bele kortyoltam a baracklevembe. Sose tartottam magam egy szépségnek, de a mai napom teljesen cáfolja, hisz délelőtt és délután Josh, most meg az esti órákban Alejandro...

Megkérdeztem tőle, hogy miért is van rajta sál, mire szinte teljesen felháborodott, hogy semmi közöm hozzá. Én védekezően felemeltem a kezeimet, mintha a zsaruknak adnám meg magam.
- Csak egy ártatlan kérdésnek szántam, nem kell mindjárt felkapni a vizet. - mondtam nyugodt hangon. Most olyan furcsa volt, hogy egy aprócska kérdésre is már le kell szedni a fejem, de ettől csak még jobban tetszik a lány. Nem fogok felállni, és itt hagyni.
Feltűnt a pultos pasas, és hozott neki egy pohár üdítőt. Én az italomat valahol a pultnál hagytam. Mégsem valami bizalomgerjesztő, ha alkohol bűzt áraszt mindened. Persze ma nem az ivászat volt a célom.
Megkérdeztem, hogy miért nem akar velem beszélgetni, mire azt mondta, hogy nem szokása olyanokkal beszélgetni, akik csak azért állnak vele szóba, mert szép. Pedig igenis szép.
- Én nem csak azért beszélgetek veled. - mondtam neki nyugodt arccal, és próbáltam a szemeibe nézni, ahogy tudtam.

Teljesen meglepett, hogy maradt. pedig elég heves reakciómmal akartam elűzni. De nem ment, kitartó egy pasas.
-Remek, hát édes, jobb ha sorba állsz, elég sok ember van aki már rég meghalt volna csak ezért, hogy most a helyedbe legyen!- vágtam egy fintort, bár ebből nem sok igaz, hisz nem nagyon vagyok az a típus aki nyíltan flörtöl bárkivel. Josh egy kivételes esett volt. Majd próbálta a szemkontaktust fent tartani, de én csak a másik asztalt néztem ami mellettünk volt. Majd rá néztem.
- Szóval spanyol vagy... Mi hozott el arról a gyönyörű helyről? - lettem kíváncsibb, megint a kíváncsiságom sodor bajba.

Gondolom a veselkedésével el akart űzni magától, azzal viszont csöppet sem riasztott el, hogy indulatosabban válaszolt a kelleténél. Nem vagyok az a típus, aki ha egyszer kinéz magának valamit, olyan könnyen feladja.
- Oh, szóval másokra sem szánsz öt percet? - kérdeztem meg tőle, miközben megint csak próbáltam a szemébe nézni.
- De nem látom a sort, akik epekednek érted. Szabad napot vettél ki, vagy mi? - kérdeztem meg pimaszkodva.
Visszatért arra a témára, hogy spanyol. Megkérdezte, hogy miért jöttem el onnan.
- Meghaltak a szüleim, világutazásba kezdtem, és most itt vagyok. - feleltem neki a kérdésre.

Végig csak pimaszul viselkedett, ami kisebb vonzalmat gerjesztett. Magamban mosolyogtam kivülről meg a ridegséget tettem. Komolyan ma minden férfinek Én kellek? na jó, Josh-nál én voltam a nyomulós.
- Pontosan, eléggé megváltoztam és nem érdekel senki, kivéve most egy személy.- mondtam fagyosan.
- Vicces vagy, de nekem is megjárnak a szabadnapok.- mosolyodtam el, most először. Jó érzés volt, hogy mennyire beszélgetni akar velem, de hamar lefagyott a mosoly az arcomról, mikor közölte, hogy a szülei meghaltak. Egy közös pont, majd az asztalon át nyúlva megfogtam a kezét.
- Sajnálom, átérzem a veszteséget. Én 1 éve vesztettem el apát, anya itt hagyott. De még is maradtam, nem bírtam menekülni, az emlékekhez ragaszkodom.- mondtam együtt érzően és végig a szemébe néztem éreztem, hogy a szemeim nedvesednek így egyik kezemmel elengedtem és megtöröltem a szemeimet, mire John egyből lépet, de intettem, hogy maradjon semmi gond sincs.

Pimaszul beszólogattam neki, de különösebben nem volt semmi reakciója, csak a ridegség, ha azt reakciónak vesszük.
Azt mondta, hogy csak egy személy érdekli. Elvigyorodtam.
- Csak nem Én? Hiszen velem üldögélsz itt? - tettem a megjegyzést, és már csak mosolyogtam. Aztán azt mondta, hogy vicces vagyok, meg hogy neki is jár a szabadnap. Persze az mindenkinek jár, és még örülök is, hogy találkoztam vele.
Mikor említettem, hogy elvesztettem a szüleim, megfogta a kezemet, és azt mondta együttérez, aztán folytatta is. Ő egy éve vesztette el az apját. Én már lassan 150 éve, de ki számolja?
Elmondta azt is, hogy Ő itt maradt, és nem futott el az emlékek elől. Végig a szemembe nézett, Én meg vissza.
- Én nem bírtam. - feleltem neki. Láttam ahogy megtörli a szemét, gondolom felkavarták a dolgok.
- De most ne ezzel foglalkozzunk. - szólaltam meg, mert el akartam terelni a témát.
- Ez a csapos fazon nagyon kedvel téged. Úgy ugrik, mint egy őrző védő eb. Talán a rokonod? - kérdeztem meg tőle, kicsit ugorva a témán, de továbbra is a családnál maradva.
Azt sem tudtam mit mondjak neki.

- Nem, nem Te.- mondtam mosolyogva, hogy most rá koncentrálok.
- A csapost, John-nak hívják, és nem nem a rokonom.- válaszoltam, majd elengedtem a kezét.
- Egy barát, aki még régebben több akart lenni mint barát, de azóta megbeszéltük.- válaszoltam, a sálhoz nyúltam és a hajamat rá húztam a nyakamra és levettem a sálat. Melegem volt, és a hajam takarja a nyakamat.
- Jó neked, hogy túl tetted magad rajta. Majd nekem is sikerülni fog. Csak kell egy kis idő.- magyarázkodtam, és a sálat beraktam a táskába.
- Mesélj valamit magadról...- mosolyogtam majd rá néztem az órámra.- Kapsz még pár percet, mivel a 10 perc már rég letelt.